Kövess be!

DESIGN STUDIO

by agnes giba

belsőépítészet
& lakberendezés

rólam

Giba Ágnes

Interior Designer

15 év sokoldalú szamkai tapasztalattal a hátam mögött, még ma is az épített környezet és a tárgyi kultúra érdekel leginkább.
Ipari termék- és formatervező mérnökként nem elégített ki az, hogy bútorokat tervezzek, átfogóbban akartam látni a belsőépítészeti folyamatokat, ezért Milánóba, az olasz design fővárosába költöztem, hogy tanuljak és tapasztalatokat szerezzek.
Két, Olaszországban töltött meghatározó év után költöztem haza, és az ország minden szegletében dolgoztam azóta.
Tapasztalataim az IKEA-tól a felső-közép kategóriás skandináv
design (IDdesign), és a luxuskategóriás olasz design vállalatokig
(pl. Gessi, Nemo, Casamania, Alessi, stb.) szerteágazóak, amelyeket kiválóan tudok hasznosítani egyedi otthonok kialakítása során. Hiszem, hogy a szolgáltatásom nem luxus, hanem alacsonyabb költségvetésből is lehet jó megoldásokat létrehozni.

Több, mint 10 év belsőépítészeti tapasztalattal alapítottam meg 2020 nyarán a saját stúdiómat, amelynek keretein belül azóta is dolgozom. Tervezési projekteken főleg önállóan, ill. szükség esetén egy kolléganő közreműködésével dolgozunk.
Számos kivitelezői és értékesítői kapcsolatot építettünk fel az elmúlt években, ezért az általunk betervezett termékek a burkolatoktól a bútorokig és kiegészítőkig Magyarországon is beszerezhetőek, elérhetőek.

Fontos számunkra, hogy amit megtervezünk, az valóban megvalósítható, felépíthető legyen, mind műszakilag, mind esztétikailag.

velem

Szolgáltatások

Belsőépítészeti tervezés

Üzleti és magáncélú ingatlanok belső tereinek kialakítása, átalakítása, felújítása, és az ehhez kapcsolódó, szükséges szerkezeti változások megtervezése (falak, nyílászárók, padlóburkolatok, elektromos és világítási rendszer, víz-gáz-hűtés-fűtésrendszer, beépített bútorok) 

Lakberendezés és home staging

Üzlethelyiségek, éttermek, lakások, családi házak kültéri és beltéri berendezéseinek kialakítása (falburkolatok, színek, mobiliák, világítótestek, lakástextilek, kiegészítők és dekorációk).

Tervezői konzultáció

90 percnyi szakmai konzultáció, tervezéshez kapcsolódó kisebb volumenű szakmai kérdésekben tanácsadás, helyszíni kiszállással vagy online formában.

Egyedi bútortervezés

Méretre szabott, egyedi igényeket tükröző beépített bútorok tervezése. Különleges, egyedi berendezési elemek létrehozása, megvalósítása

Projektmenedzsment

A megálmodott tervek megvalósítása - kivitelezéstámogatás, konzultációk, munkamenet megszervezése, time & budget management.

Kivitelezés

Megtervezett belső terek megvalósítása – kivitelezési feladatok megszervezése és megvalósítása, szakági kivitelezők megbízása, építési és szerelési munkák lebonyolítása.

tőlem

Kiemelt projektek

Astoria Boutique Suites

A korábban irodaként használt, az évtizedek alatt több lakás egybenyitásából létrejött, szabdalt, szokatlan alaprajzi elosztású, 240 m2-es ingatlan átalakításának megtervezése és a megvalósítás projektmenedzsmentje az egyik első, komolyabb, Budapesten megvalósult teljeskörű munkám 2021-ben. 
A feladat egy teljeskörű felújítás és modernizáció mellett egy 4 csillagos, elegáns butikszálloda létrehozása volt, amely recepcióval, kiszolgáló helyiségekkel és 8 db, legalább két különböző szintű vendégszoba kialakításával járt.

Váci Boutique Suites

Az egyik legizgalmasabb ingatlan, amiben egy modern, „loft” hangulatú, nagyon vagány rövidtávú szálláshelyet alakítottunk ki. A tulajdonosokat, ahogy engem is, magával ragadta a hatalmas, fekete, acéltokos nyílászárók hangulata, és az az izgalmas kontraszt, ami a csodálatos, évszázados pesti paloták és a nyüzsgő Fashion street találkozásából alakul ki ezen a környéken. 
A kérés egy olyan igazi, keményebb, téglával, betonnal, kopott felületekkel és sok feketével gazdagított hangulat volt, amibe valahogy mégiscsak bele kellett csempészni a négycsillagos luxus életérzést, és a kisebb méretű szobáknál is a hatalmas ablakokból adódó tér-élményt.

Herend kiállítási stand

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. rendszeresen részt vesz az év egyik legnagyobb nemzetközi szakmai eseményén: a frankfurti Ambiente szakvásáron. 2013-ban a vásáron az én terveim alapján épült, az akkori új arculati elemeknek megfelelő standdal mutatkoztak be, és nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy időtállósága engedte, hogy több évben is használják. 
A stand a Manufaktúra két fő színére: a bézsre és a feketére épült, és számos funkcionális elvárásnak kellett megfelelnie úgy, hogy néhány nap alatt felépíthető, majd könnyen lebontható legyen a néhány napos rendezvényre.

rólunk

Visszajelzések

nektek

Referenciák

Kapcsolat

agiba studio

1092 Budapest, Bakáts tér 2. 2/11.
4400 Nyíregyháza, Hősök tere 8. II/4.
+36 30 9032131
info@agibastudio.hu

 @agiba_studio

Tanácstalan vagy, elakadtál az új otthonod tervezésében?

Írd le röviden a problémát, csatolj hozzá képeket, ha van, alaprajzot a lakásról, és hamarosan felveszem veled a kapcsolatot! 

Shopping Basket